Slayers - Next Generation

 ---- Újjászületés -----

- Ma elmondod neki végre??
- Igen!
- Remélem valami romantikus helyen és időben.
- Meghiszem azt!!
- Viszlát! Sok sikert. Remélem meg fogsz tudni szólalni...
- Ezt meg hogy érted?
- Á, semmi, semmi.
- Akkor viszlát.

- Találkozzunk este az elhagyott kútnál!- Hmm... vajon ki írhatta ezt?

- Szia!
- Sz... Szia!
- Te hagytat az üzenetet?
- I... Igen.
- Mit szeretnél?
- T... tudod, Umm... szeretnék mondani valamit.
- Hallgatlak.
- É... Én csak azt szeretném mond...

Hírtelen egy éles sikoly hasított bele az esti szürkületbe.

- Mi volt ez?
- A faluból jött!

Mindkettőjük arcán az értetlenség tükrözűdött.

- Te maradj itt én megnézem mi történik!

Az erdőből kiérve, már látszott, hogy valami nincs rendben. A leereszkedő éjszaka sötétjét az égő házak fénye űzte el.

- Mi a franc történt. Nem lehet...

A fiú döbbenten rohant át a halottakkal borított utcácskákon, ki a falu főterére.

- Ezaz anyaszomorítók!! Mesés zsákmányra tettünk szert. Kár, hogy a falusiak ennyire védték. Hahaha!

Az ifjú megrökönyödve hallgatta a rablóvezér szavait. Melyek felszították lelkében a düh hullámait.

- Ki a fene vagy te..., hogy merészeled ezt tenni az ártatlan emberekkel.

- Hm..  Hé ti patkányok egyet életben hagytatok!
- Nem baj főnök, majd elszórakozunk vele!
- Rendben tegyetek vele amit akartok!

Ezzel a rablók rávetették magukat az utolsó túlélőre. Alig kelltet felháborodást, mikor a rablók egymás után adták meg magukat a fiú kardjának.

- Mi a... !
- Mi van, egy suhanccal nem bírtok el! Mindent magamnak kell csinálni!

E szavak kíséretében a feldühödött vezér elővette íját.

- Most véged!

A kard megtorpant a levegőben, mikor a nyílvessző hátulról keresztüldöfte a harcos mellkasát.

- Nesze te fattyú, most megkaptad!
- Indulunk! Hosszú és fájdalmas halálod lesz fiacskám.

A rablóbanda elvonult, csak égő romokat és a haldoklót hagyva maga után.

- Nagyon fáj! - ült fel a fiú. - Ennyi volt, meg fogok halni.

Alig hogy a gondolatai elhalkultak elméjében egy hűvös fuvallat érintette meg az arcát. A lángok között hirtelen egy fiatal nő jelent meg. Léptei nyomán kialudtak a körülötte égő tüzek. Lassan, de céltudatosan haladt az utolsó csata helyszíne felé.

- Ki vagy te? - hangzott a fájdalommal telített kérdés.

A nő csak állt előtte. Majd egyetlen kérdést szegezett a haldoklónak.

- Megmentelek, ha szolgálsz.

Megmentelek..., szolgálsz..., visszhangzott a halálraítélt agyában.

- Miért tennél ilyet?
- Az maradjon az én titkom.
- Mi van, ha nem szolgállak?
- Akkor halott vagy. - hangzott a rideg válasz

- Rendben. Készen állok.

A válasz hallatán a nő lehajolt és átölelte a fiút. Aki hatalmasat ordított, mikor újdonsült mestere kitépte belőle a nyílveszőt, melynek helyén tátongó sebből elkezdet folyni a vér.

- Azt mondtad megmentesz!
- Ne aggódj, minden rendben lesz.

Teliholdas éjszaka volt, egyike azon éjszakáknak, mikor a hold nappali fénnyel borítja be az alatta elterülő tájat. Semmi sem mozdult a csuklyás alak körül, aki egy bércről szemlélte az alatta elterülő völgyet. Melynek alján egy tábor töltötte alkoholtól túlfűtött éjszakáját. Az árny hirtelen felemelte kezét, melyben egy vérvörös labda formálódott. Majd útjára engedte a tábor felé. A célba érő gömb hatalmasat robbant. Lökéshullámai alig hallhatóan egymáshoz koccantották szerzetesi pálcájának fémkarikáit. A csuklyás alak hátatfordított, majd elmosódó alakja véglak eltűnt.

 ---- Egy barátság kezdete ----

- Mulassatok csak ti majmok!!
- Köszönjük főnök!!
- kop-kop-kop... - visszhangzott a barlangban.
- Újonc menj nézd meg ki az!
- Azonnal.

A barlang bejáratát elzáró vastag faajtó nyikorogva nyílt ki.

- Szia!!
- Mi? Hé kislány eltévedtél? Mit keresel itt?
- A kincseitekért jöttem.
- Micsoda...!
- Ideadod szépszóval vagy...
- Semmi vagy, menj haza kicsi lány!!

A becsapódó ajtó épp a lány orra előtt állt meg.

- A gorombaság nem old meg semmit!- hangzott a dühös kiáltás.

- Ki volt az?
- Csak egy kislány volt főnök. Azt mondta adjam oda neki a kincseinket, de ne aggódj, elzavartam!
- Ahhhh!!! - hördült fel egyként a rablóbanda.
- H... Hogy nézett ki? -tette fel a kérdést egy sebhelyes arcú bandita.
- Hát, szőke haja volt, ami a válláig ért.
- Utazóruhát viselt?
- Igen.
- És ugye nem 13-14 éves volt.
- De igen. Honnan tudtad főnök.
-Te ZSELÉAGYÚ van fogalmad róla kit küldtél el?
- Izé... Nem.
- ÁÁÁ!! Miattad mindannyian meg fogunk halni!
- Miért ki volt az a lány?
- Mi... Mi...

A főnök szavát egy hatalmas robbanás szakította félbe. A barlangot megtöltötte a füst és a por keveréke. A padlót beborították a félholt banditák.

- Nem értem miért kell mindig a nehezebb utat választani.

- Remélem tanultok a leckéből.- vetette oda korholóan a lány a főnöknek, majd távozott a kincsekkel.

- Remek, nem sokára otthon leszek és végre ehetek anya remek főztjéből!
- Csak ne olyan sietősen!
- Hm... Mi volt az, mintha valaki hozzám beszélt volna.
- Jól hallottad!
- Mi!!
- Most megfizetsz mindenért.
- Ahh, most már nem csak a banditákkal, de a mazukokkal is foglalkoznom kell?
- Meg foglak ölni! - jelentette ki a szörny.
- Azt kétlem! (- bárcsak megtanultam volna már a Ragna Bladet!)

És a harc elkezdődött. Mindkét oldal felváltva támadt. Záporoztak a különböző varázslatok, ám egyik fél sem bírt a másikkal.

- ÁÁÁ!
- Szánalmas vagy, egy nedves fűcsomó kifog rajtad! -mondta a mazuko a földön heverő lánynak.
- Most pedig beteljesítem sorsodat!

A szörny már készült volna a halálba küldeni ellenfelét, mikor a semmiből felhangzott a fémkarikák semmivel össze nem téveszthető csilingelése.

- Mi volt ez? Semmi. Akkor folytassuk!

A csilingelés most azonban közvetlenül a szörny háta mögül jött.

- Te meg ki vagy! - fordult oda a mazuko a mögötte álló csuklyás alakhoz.
- Takarodj innen!
- Micsoda! Nem fogod elrontani a szórakozásomat!
- Megmondtam! Hagyd békén a lányt. - adott nyomatékot mondatának az idegen. Amint a fájdalomtól vonyító szörnyre fordította tekintetét.
- Rendben, rendben, csak ne ölj meg!
- Ha még egyszer hozzá érsz egy pillanat alatt végzek veled!

A lány meredten nézte az előtte lejátszódó eseményeket. A döbbenettől még mozdulni sem tudott.
 
- Hogy lehet hogy egy mazuko hallgat egy szerzetesnek tűnő alakra? - tette fel a kérdést magának a lány.

- Jól vagy? Fel tudsz állni?
- Hm..., I... Igen. -hagzott a válasz.
- Köszönöm. hogy megmentettél.
- Semmiség.
- Ki vagy te?
- A legtöbben Luciannak hívnak. (ejtsd: Lúszian)
- Én Mina Gabriev vagyok, örülök hogy találkoztunk.
- Én szintén.
- Varázsló vagy? - tette fel a kérdést a lány, miközben végigmérte az ismeretlent.
- Valami olyasmi.

- Merre visz az utad kicsi lány?
- Ne szólíts kicsi lánynak! Amúgy meg hazafelé megyek.
- Ohhmm... Nem jönnél velem? Tudod azaz igazság, hogy még nem tudok olyan  varázslatot amivel le tudnék győzni egy mazukot. És anya is biztos hálás lenne, hogy megmentettél.
- Rendben.

 ----- Előjáték ------ 

- Már csak én maradtam. De értem is el fog jönni... - fordult a nő a mellette álló férfihoz, aki csak szótlanul figyelt. - Remélem tisztában vagy, mit kell tenned, akkor ha...
- Ne aggódj úrnőm, tudom a dolgomat. - hangzott a komor válasz.

A közöttük beállt csendet egy hatalmas robbanás törte meg.

- Itt van.

- Eljöttem, hogy téged is megszerezzelek!
- Harc nélkül nem adom meg magamat!
- Rendben, akkor lássunk hozzá!
- Előbb engem kell legyőznöd! - kelt a szolga mestere védelmére.
- Téged, ne nevettess!

A sötétbe burkolózó alak nekiesett ellenfelének, ám mielőtt elérte volna egy vörös sugár hasított a testébe.

- Te átkozott! - hangzott a fájdalmas sziszegés.
- Na, most már velem jössz?
- Tudod, hogy harc nélkül nem tehetem!
- Nekem így is jó!

A nő varázslatait az idegen minden gond nélkül védte ki.

- Csak ennyi telik tőled?
- Most eljött az én időm! - ordította a kihívó, miközben egy eddig sosem látott varázslatot idézett meg.
- Mi! Neee!

A termet mindent elvakító fény töltötte be.

- Most már az enyém vagy!
- Ezért még megfizetsz, te szemét. - suttogta a férfi, mielőtt eltűnt volna.

 ---- Kalandra fel -----

Csiling-csiling, csilingelt a csengő, ahogy kinyílt a bolt ajtaja. Ezt azonban a pult felé görnyedő nő figyelemre sem méltatta.

- Ha nem figyelsz a vásárlókra, akkor sosem fogsz eladni semmit, anya!
- Mina! Örülök, hogy visszatértél. Hm... Ki az a pasas? Remélem nem valami zseléagyú, vagy egy hentai fazon!
- Huh... - vágott igen meglepő képet Lucian.
- Anya...! , megmentett egy mazukotól. Kérlek ne feltételezz róla ilyesmit!
- Jó, de sose lehet tudni. -válaszolta Lina, időközben az idegent méregette.
- Mi lenne, ha a részleteket ebéd közben beszélnénk meg! -javasolta Mina.

- Hát ez valami fenséges volt! Anya, te csinálod a legjobb sült húst egész Zefiliába!
- Á, semmiség, semmiség.
- Apa hol van?
- El kellett mennie valami rablóbandát elintézni.
- Értem.

- Ne! Hagyd, majd én leszedem az asztalt. Biztos fáradt vagy, miért nem pihensz le egy kicsit? -ezzel Lina hozzáfogott az ebéd romjainak eltakarításához.

- Hm-hm-hm -dúdolt magába, miközben az edényeket mosta.
- Hm...
- Donnnngg. - remegett a kés, amit Lina a háta mögé dobott és épp régi ismerőse orra előtt állt a falba.
- Xelloss. Most már sosem lesz nyugtom tőled.
- Ugyan már Lina...
- Egy szót se többet!
- De...
- Nem érdekel, nem rángatsz bele egy újabb kalandba.
- Xelloss!
- Mina kisasszony!
- Örülök, hogy látom.
- A testi épséget érdekében, őt hagyd békén!
- De hisz semmit sem...
- Jobb lenne ha távoznál. - elégedetlenkedett Lina.
- Akkor sem hallgatsz meg, ha valami rendkívüli van a birtokomban.
- Jól van, úgy látom addig úgy sem mész el, míg meg nem tudjuk, hogy amit akarsz.

- Mit szólnátok hozzá, ha azt mondanám, tudom, hogy hol találjátok meg Rei Magnus elveszetnek hitt papi botját.

- Rei Magnus... -ismételte meg Lina.
- A szóbeszédek szerint az a bot rendkívüli hatalommal bír. Képes sokszorosára növelni a használója varázserejét.
- Lucain, ezt honnan tudod? - lepődött meg Mina.
- Igazam van, vagy nem?
- Igen, nagyon is. -felelte Xelloss sejtelmes mosollyal az arcán.
- De nem tűnt el a szörnyháborúban?
- Persze, hogy eltűnt, de nekem van hozzá egy térképem!
- Miiii....!!! -kiáltott fel mindenki.
- Pontosan.
- Mutasd meg, de gyorsan! - közelített Lina mindenre elszánt arckifejezéssel Xelloss-hoz.
- T... tessék itt van - nyújtotta oda félénken Xelloss a papirost.

- Te átkozott! Tudtam, hogy megint át fogsz verni. Egy szót sem értek ebből a térképből!
- Hát ez nem meglepő, mivel egy már elfeledett nyelven írták. 1000 év igen sok, nemdebár.
- Egyszer még megöllek! -fordult Lina arcszíne vörösbe.
- Én ismerek valakit, aki le tudja fordítani. -jelentette ki Lucian teljes nyugalommal.
- Ez nagyszerű! - pattant fel Mina a székéből.
- Úgy látom, te már el is döntötted, mit fogsz csinálni.
- Csak, ha beleegyezel, természetesen.
- Egy feltétellel: Nem mehetsz egyedül! -jelentette ki határozottan Lina.
- Jó, de ki jönne velem?
- Én. -adta meg a választ Lucian.
- Rendben, de ha egy újjal is hozzáérsz..., halott vagy. - egyezett bele Lina
- Ez nagyszerű, akkor holnap indulunk is!! - hangzott Mina kiáltása.

 ---- Úton -----

- Á, ilyen szerencsénk nem lehet! - kiáltott fel Mina. - Miért kell így szakadnia az esőnek! Ráadásul mindjárt sötétedik is.
- Találnunk kéne egy helyet ahol legalább nem ázunk tovább.
- Igazad van.
- Hm, lássuk csak... Egy barlang tökéletes lesz, igaz? -tette fel a kérdést Lucian.
- Mi? Persze, persze.
- Befis Bring!
- Cseles! -jegyezte meg Mina.

Kisvártatva már a lobogó tűz táncoltatta a két utazó árnyékát a barlang falán.

- Nem hiszem el, teljesen bőrig áztam! A köpenyemből akár csavarhatnám a vizet.
- Te Mina mit művelsz?
- Ezt meg hogy érted? -kérdezett vissza a lány, furcsálló arckifejezéssel.
- Hát hogy leveszed a ruháidat.
- Teljesen meg vagy bolondulva? Nem maradhatok ebben a vizes göncben, mert olyan tüdőgyulladást kapok, hogy még anya sem gyógyít ki belőle. Egyébként neked is le kéne venned a vizes ruháidat!
- Csak, hogy én nem leszek beteg, ha rajtam maradnak!
- Ne nevettesd ki magad, te is csak ember vagy. Tessék levenni a ruhákat, nem akarok miattad visszafordulni.
- Nem!
- Vagy leveszed, vagy én szedem le rólad! - toppantott Mina kissé ingerülten.
- Heh? Jó rendben.

A két alak egymásnak háttal ült és melegedett a tűznél. Mina félénken hátrasandított, majd meg is fordult és a fiú hátához lépett.

- M... Mi... - hebegte a srác, amint a lány újával egy soha el nem múló körvonalat rajzolt a hátára.

- Ezt harcban szereztet? - kérdezte a lány, miközben végigsimította a csipkézett szélű sebhelyet.
- Igen.
- Akkor a felépülésed felért egy újjászületéssel.
- Úgy is mondhatjuk. - válaszolta komoran Lucian.

 -------- A térkép titka--------

- Halat tessék, friss a hal!
- Csirkét tessék!
- Pont ma van a vásár nap.
- Szeretem a vásárokat. - mondta Mina két falat édesség közt.
- Megérkeztünk. - jelentette ki Lucian.

A két utazó egy kopottas ház előtt állt meg egy utca végén. Majd bementek.

- Ki az, nem fogadok látogatókat!  - kiáltotta egy zsémbes hang
- Remélem velünk kivételt teszel!
- Á Lucian, régi jó cimborám. Mi járatban erre? És ki ez a fiatal lány itt melletted, te ravasz róka?
- Hagyjuk ezt a témát. -terelte a szót gyorsan másfelé az ifjú.

- Hoztunk egy térképet, amit le kéne fordítani.
- Ó valóban, csak, tudod rendkívül elfoglalt vagyok és nincs rá időm. De hagyd itt, és majd üzenek, ha kész vagyok.
- Öreg nem érünk rá! -sürgette meg a helyzetet Mina.
- Jó, jó. De akkor át kell vállalnotok a munkámat, amivel tegnap bíztak meg.
- Rendben, megcsináljuk. - vágta rá Mina.
- Akkor vár rátok a csatorna.

Lucian arcán egy halvány mosoly futott végig, amint a csatorna szaga megcsapta az orrát.

- Flare arrow! Fireball!
- Feletted!
- Frezeearrow! Ah, már kezd elegem lenni ebből a sok zombiból. - elégedetlenkedet Mina.
- Egy kis gyakorlás nem fog megártani, és legalább tudjuk mi történt az eltűnt emberekkel.
- Nézd annak a járatnak a végén valami fény van!
- Igaz, nézzük meg!

A folyosó egy nagy terembe vezetett. Aminek a közepén egy székhez kötözött embert találtak.

- Mina, ne menj közelebb!
- De miért?
- Hé pajtás ideje, hogy felkelj! - kiáltott rá Lucian a férfira.
- Hahahaha. -hangzott a gonosz kacaj.
- Ügyes, honnan jöttél rá?
- Az egész csatorna bűzlik az undorító vámpír szagodtól.
- Heh, egy vámpír. Ezért volt akkor az a sok zombi.
- Á, nem ér a seregemet csak úgy lemészárolni! Bár még így is maradt elég.

Ebben a pillanatban a terembe mindenfelől zombik özönlöttek.

- Végezzetek az okoskodókkal!
- Mina gyere ide! - ragadta meg a lány kezét Lucian, majd szorosan magához ölelte.
- Lu.... Luc... - hebegte a lány a meglepődöttségtől.
- Arms of darkness!

Minden előjel nélkül 4 árnykar nőtt ki a fiú hátából. A karok engedelmeskedve irányítójuk akaratának hozzáláttak munkájukhoz. Szeletelték és kaszabolták a zombikat. Minden kivégzett zombi után csak nőtt a kéjes mosoly a gyilkos arcán. Alig telt bele néhány perc és a termet élőhalottak végtagjai és cafatai borították.

- M.. Mi... Mi történt. -csodálkozott Mina, amint kiszabadult a karok szorításából.
- Már csak egy maradt. - nézet szúrósan az élőhalottra a Lucian.
- Őt engedd át nekem, kérlek!
- Rendben.

- Elmekia Flame!
- Csak ennyire vagy képes. - gúnyolódott a vámpír amint elugrott a támadás elöl.

Minának épp sikerült egy oszlop mögé ugrania a felé özönlő energialabdák elől.

- Ne búj el!
- Hé ez nem ér kettő egy el... - a mondtat befejezése a levegőben lógott, de az elguruló fej már nem tudta befejezni mondanivalóját.

- len. - adta meg a végszót Mina, amint átlépett az előtte eldőlő testen, majd eltüntette a vérvörös pengét, melyet a kezében tartott.

- Ruby Eye Blade?
- Igen. - válaszolta a lány.
- Menjünk, az öreg már biztosan végzett a térképpel, és amúgy sincs már itt semmi keresnivalónk.

- Íme elkészült!
- Köszönjük.
- Nem, én köszönöm, hogy elvégeztétek a munkámat. - hálálkodott az öreg.
- Nem tesz semmit.
- Viszlát.
- Sok sikert!

 ---------- Az első találkozás --------

- Ez lenne az a hely? - tette fel a kérdést Mina, amint egy igen hétköznapi barlang bejáratánál álltak.
- Ha bemegyünk meg fogjuk tudni.

Ezzel a két utazót elnyelte a barlang sötétje.

- Ilyen nincs.- hördült fel Mina amint meglátta a legmélyebb teremben az idegent.
- Hé, maga! Mit képzel? Itt minden a miénk.
- Eh, ezt hogy érted?
- Hát, amit itt talált, az a miénk!
- Mégis mire gondolsz?
- Ne akarja kihúzni a gyufát, tudja maga nagyon jól!
- Mit is tudok?
- Ember ne adja a hülyét, ha kell, akkor itt helyben kicsinálom és akkor nem lesz kedve vitatkozni!
- Kicsinálsz? - mosolyodott el az idegen. - Csak rajta!

Az egész barlang beleremegett abba az erőbe, amit az idegen szabadított el.

- Mina! Tűnjünk innen! - kiáltotta Lucian.

Kisvártatva már a felszínen lihegtek.

- Mi volt ez?
- Gőzöm sincs, de remélem nem jött utánunk.
- Az hittétek ennyivel megússzátok. - jelentette ki a felbukkanó alak.

- Ki vagy te?
- Én vagyok a végzetetek.

- Nagyszerű, mindenki felsorakozott a sakktáblán. - jegyezte meg Xelloss a levegőből.

A fiú és a férfi csak meredten nézett egymásra. Egy örökkévalóságnak tűnt az a néhány másodperc melynek végén Lucian vérző orral rogyott térdre.

- Jól vagy? - rohant oda Mina.
- Nagyon erős! - sziszegte Lucian.
- Nyugodj meg, senki sem legyőzhetetlen.

- TE ÁTKOZOT! Most én következek.
- Még mit nem kicsi lány.
- Ra Tilt!

Az idegen egy laza kézmozdulattal terelte férre a varázslatot.

- Heh?
- Burst flare - hangzott a feltápászkodó Lucian szájából.

Tűzörvény fogta körül ellenfelüket, melynek hője üveggé olvasztotta a környező földet.

- Ezt senki nem élheti túl. - gondolkodott hangosan a lány.

A tűz lassan alábbhagyott.

- Ez nem lehet! Ilyen nincs!
- Ostobák, ilyen gyengék vagytok! Lássátok kivel van dolgotok kaptok egy utolsó lehetőséget.

- Mina!

A lány csak bólintott.

- Túlvilági erő, karmazsin vérfolyam,
  Régmúlt idők homályából ismét felbukkansz.

Kántálták egyszerre

- A végtelen időben megidézlek téged,
Kérlek, most segíts nekem, hogy ellenségem semmivé legyen!
Nem riadok vissza, hogy ellenség megússza,
A rám ruházott hatalom, add, hogy gonoszt pusztítson!       
DRAGU SLAVE !

Az ismeretlen rezzenéstelen arccal állt, amint elérte a két Dragu Slave.

- Ennek elégnek kell lennie! - ordította Mina.

- MINAAAAA!!! - kiáltotta Lucian amint elrántotta a lányt a feléjük tartó dupla Dargu Slave-től.

A robbanás akkora volt, hogy az egész környék beleremegett. A felszálló por még a napfényt sem engedte át.

- Hülyék... Mi! Te hogy kerülsz ide?
- Mondtam, hogy még megfizetek a mesteremért.

Xelloss ezzel egy hatalmasat csapott botjával a férfi mellén lógó amulettre, melyben az egyik drágakő széttört.

- Látom, át akarod venni szeretett mestered helyét, igazam van?

Már leült a por, mire Mina magához tért.

- Mi... Mi történt? Lucian! - fektette hátára az eszméletlen fiút.
- Élsz még!
- Lucian!

A lány a fiú felé hajolt és a vállánál fogva rázta.

- Nem hallhatsz meg! Nyisd ki a szemed, gyerünk!

Az ifjú lassan kinyitotta a szemét. Fátyolos tekintete összetalálkozott a lány könnytől homályos szemével. Mindketten csak nézték a másikat. Mélyen, szavak nélkül. Valami megmagyarázhatatlan erő egyre közelebb húzta az arcukat. Azonban a semmiből előkerülő dohányfüst szaga visszarántotta őket a valóságba.

- Ostoba.
- Eh? - fordultak oda, de a hang tulajdonosa addigra már eltűnt. Majd mindketten elvörösödve tápászkodtak fel a földről.

- Nagyon megsérültél? Már azt hittem meghaltál!
- Ne aggódj, semmi komolyabb bajom nincs.

- Hol van? - szegezte a kérdést a semmiből előtűnő nő Luciannak.
- Kicsoda?
- Vajon!
- Hé hölgyem, itt senki nem mond meg semmit, amíg el nem magyarázza, hogy ki maga és, hogy mi folyik itt. -elégedetlenkedett Mina.
- Lucian kérlek mutass be az ifjú barátnődnek.
- Mi...? Ne parancsolgass nekem!
- Azért csak tedd meg. - hagyta annyiban a nő.
- Rendben. Mina, ő itt Beast Master Zellas. Shaburanigdo egyik lordja, a titokzatos pap még titokzatosabb mestere. Aki talán részletesebben el tudja mondani, mi folyik itt, mint én.
- Szóval tudod?
- Csak a harc óta, de a részletekkel még én sem vagyok tisztában.
- Néhány héttel ezelőtt egy harmadrangú varázsló megtalált egy eddig ismeretlen varázslatot. Ennek segítségével képessé vált szellemek és szörnyek erejét  kristályokba zárni és ezzel saját erejét növelni. Mondanom sem kell egyből tudomást szereztünk róla. Dinast és Dolphin megfelelőnek találta arra, hogy a segítségével kiszabadíthassák észak démonkirályát jégbörtönéből. De Koyaku ravaszabb volt náluk és az első adandó alkalommal elkapta őket.
- Csodálkozom, hogy te nem voltál benne Zellas. Úgy tudom, te vagy a lordok közül a leghűségesebb Saburanigdo-hoz?
- Igen. De mesterünket nekünk, szörnyeknek kell feltámasztania, nem pedig egy embernek!
- Utána téged is elkapott.
- A fattyú, csak úgy beállított hozzám. De előre készültem erre.
- Ezek szerint Xelloss térképe csak álca volt, hogy míg mi harcolunk vele, ő kiszabadíthasson.
- Pontosan. Végül, is mi mást vártál tőlem?
- Egy kis őszinteséget! - vágott Mina a beszélgetésbe.
- Mazuko vagyok kislány, ezt ne feledd. Soha.
- Mi a terve Koyaku -nak?
- Nem tudom. Lehet hogy itt meg is áll, de lehet, hogy az egész világot az uralma alá hajtja.
- A Hercegnő miért nem akadályozza meg? - tette fel a kérdést Mina.
- Ő nem avatkozhat bele ilyen dolgokba. Ezt házon belül kell megoldani. - adta meg a válasz Lucian.
- Pontosan. - helyeselt Zellas.
- Valami ötlet?
- Ki kel nyírnunk, bármi áron.
- És mégis hogyan? - tette fel a kérdést Mina.
- Ezt ráérünk kitalálni. Mindenesetre addig kell cselekednünk, amíg viszonylag gyenge.
- A viszonylagos gyengeséget a két lord erején érted? - gúnyolódott Mina Luciannal.
- Tudd, kikkel vagy egy csapatban. - jegyezte meg a mazuko, mint aki tud valamit, amit még senki sem sejt.
- A szavaidból azt veszem ki tudod, hol találjuk meg, igaz?
- Farkas-sziget.
- Haha, a saját szigetedet használja!?
- Ne húzd ki a gyufát! - elégedetlenkedett Zellas, amit a dütől egy pillanatra felderengett szörnyformája.

 -------- A lélektépő --------

Mina arcát lágyan simogatta a sós tengeri szél, amint a hajó oldalpalánkjának dölt és a távolodó partot nézte. Elméje az elmúl napok eseményeit próbálta feldolgozni. Olyannyira elmerült gondolataiban, hogy nem is érezte, amint Lucian a hátához lép és a vállára teszi a kezét.

- Mina.
- Huh. - riadt fel a lány.
- Lucian, te vagy az.
- Bár sok minden történt az elmúlt időszakban, van valami, amit el kell mondanom neked.
- És mi lenne az.
- Nem voltam veled teljesen őszinte.
- Heh?
- Én nem vándorszerzetes vagyok. Bizonyára anyukád mesélt neked az Arany Hercegnőről.
- Persze.
- Ő az úrnőm.
- Szóval te is egy mazuko vagy. Ilyen az én szerencsém, találkozok egy helyes fiúval, és kiderül, hogy szö...
- Nem! - háborodott fel Lucian.
- Nem vagyok mazuko. Pontosabban csak félig, a másik felem ember.
- Mint Lord Gaav?
- Valahogy úgy.
- És pontosan milyen erős vagy?
- Hát... - habozott a válasszal Lucian
- Ne aggódj Mina, elég erős, hogy kordában tartson minket. - szólt közbe Zellas.
- Akkor simán le tudjuk győzni Koyaku-t. -derült jókedvre Mina.
- Nem.
- Mi az, hogy nem. Az előbb mondtad, hogy elég erős, hogy...
- Ez igaz, de szükségünk van még egy személyre, hogy biztosan győzzünk. Mina szükségünk van rád! - nézett mélyen a fiú a lány szemébe.
- De...de... de semmi olyan varázslatot nem tudok, amivel a segítségetekre lehetek.
- Megtaníthatok neked egy olyan varázslatot, amivel elég erőnk lesz a csatához. De sajnos ezt csak kivételes képességű személyek tudják használni
- Akkor én hogy  tudnám?
- Tudom, hogy képes vagy rá.
- Renden mindem tőlem telhetőt megteszek. -válaszolta Mina elszánt hangon.
- És mit akarsz neki megtanítani Lucian?
- Hehehe. -mosolygott kajlán a fiú miközben cseppet sem bizalomgerjesztő pillantást vetett a lordra.
- Nem, azt nem teheted.
- Már miért ne tehetném?
- Talán mert a hercegnő mérges lesz egy csöppet.
- Kousekit csak bízd rám, biztos vagyok benne, hogy meg fogja érteni.
- Bocsánat de milyen varázslatról beszéltek? - tudakolta Mina.
- Egy hatalmas varázslatról. Majdnem olyan erős mint a Giga Slave, csak kevesebb "káros hatása" van. Úgy hívják Soul Slicer, és a Hercegnő erejét használja.
- Nem lesz egy kicsit sok nekem?
- Ne aggódj annyit. Minden rendben lesz.

- Ezaz és most kezdetét veszi a Soul Slicer gyorstalpaló! - kiáltott fel Lucian.

- Gyerünk Mina! Csak így tovább! Koncentrálj erősebben.
- Ez a maximumom!
- Még egy kicsit tarts ki!
- Á, elvesztem az irányítást! - és az addig a lány kezébe nyugvó gömb hirtelen elrepült.
- Bocsánat! De legalább felfelé ment.
- Mina, ami egyszer felment az le is jön. - emlékeztette Lucian a lányt miközben a visszazuhanó gömb kettétépte a hajót.
- Megmondtam, hogy ez lesz belőle. Túl képzetlen, hogy használni tudja.
- Ez nem igaz, nagyon is jól halad vele! Inkább juttass el minket arra a szigetre.
- Látom a végső lépések mindig rám maradnak. - jegyezte meg szemrehányóan Zellas.
- Zellas Gort! hangzott a varázsige.- melynek hívószavára egy hatalmas medúza jelent meg  hőseink alatt.
- Egy medúza rendel! - kiáltotta Mina miközben valami érdekes fény csillant meg a szemében.
- Még csak ne is gondolj rá! - figyelmeztette Zellas
- De olyan éhes vagyok!
- Nem!
- Ahh. - mondott le a lány a finomnak ígérkező medúzáról.

 ---- Fennmaradsz vagy elbuksz -----

A kastély hatalmas udvarán semmi sem törte meg a csendet. Mindaddig még a két alak meg nem érkezett.

- Készülj! - szólalt meg Zellas, amint felvette szörny formáját.

Az udvaron átrohanó fuvallat falkavara a fák lehullott leveleit. Melyek fátylába megjelent Koyaku. Szótlanul állt és várta, hogy ellenfelei tegyék meg az első lépést.

- Ne engedd, hogy használja azt a varázslatot.
- Nem fogom. Ez az egy esélyünk van.

A felek minden szó nélkül kezdték meg a csatát. Zellas és Lucian számbeli fölényüket kihasználva folyamatosan támadták ellenfelüket. Mindenféle varázslatot bevetettek még a legerősebbeket is. Ezzel lélegzetvételnyi időt sem hagyva Koyaku-nak. Azonban mindez hiábavalónak bizonyúlt.

- Túl gyors, így sose kapjuk el! - vetette oda Zellas Luciannak.
- Swinghtflange! - ordította vissza a fiú.

A csata helyszínére sűrű füstfüggöny ereszkedet. Elrejtve ezzel az szembenálló feleket egymás elől. A pillanatnyi szünet azonban nem lankította egyikük figyelmét sem. Mindannyian a másik lépésére vártak.

- Csak nem menekülni akartok? - hangzott a kérdés, amint a ködöt egy hirtelen támadt szélroham teljesen eltüntette. - Hol vagytok?

Koyaku háta mögül hirtelen egy iszonyatos erejű csapást indított Lucian. Mindent beleadott ebbe a támadásba mely az utolsónak ígérkezett.

- Orvul támadsz rám?  - mondta a fiú szemébe, ahogy felfogta a támadást.

Ebben pillanatban egy újabb hatalmas csapás közelített felé, de most Zellas jóvoltából. Aki, bajtársához hasonlóan, szintén nem kímélte magát.

- Ti ostobák ennyi nem lesz ...
- Ki a káoszból született, halld szavamat.

Koyaku megtorpant mondatában amint meghallotta az idézést.

- Ragyogjon fel lelkemben arany fényed.
  Váljon akaratunk eggyé.
  Hozzunk pusztulást mindazokra
  kik ellenszegülnek erőnknek!

- Lélektépő! - hangzott a hatalom szava Mina szájából.

És ezzel útjára engedte az Arany Hercegnő erejét. Koyaku azonban még most is állta a csapást, bár egyre nagyobb erőfeszítésébe telt mindhárom varázslat távoltartása. A szétrepedező ékkövek hangja villámként hasított a tudatába.

- Még egy kicsit tarts ki. - hangzott a hatalmas ellenfél fohásza.

Amit azonban nem hallgatott meg senki. A börtönök pusztulásával megpecsételődött a csata kimenetele. A hatalmas erő melyet eddig visszatartott most elszabadúlt és a hatalmas erők eltörölték Koyakut.

- Sikerült! - ujjongott Mina amint hatalmasat csapott Lucian hátára.
- Igen.

- Zellas-sama... - hangzott az ismerős hang.

 --- Epilógus ---

- Nagyon élveztem a veled töltött időt.
- Én nem különben. -pirult el Lucian.
- Nem jössz be? Teázhatnánk.
- Sajnos most nem érek rá...
- De azért még látjuk egymást?
- Ebben biztos vagyok.
- Akkor, szia!
- Viszlát!

Lucian még nézte, amint a lány beszalad a házban.

- Látom sikerült továbblépned. - suttogta egy női hang a fiú háta mögül.
- Azt hiszem...

   Vége

   2005 ^_^

  Story by Farkasx (farkasx@freeamil.hu)

Kedves Olvasó! Ha van véleményed a történettel kapcsolatban, kérlek oszd meg velem!
Üdvözlettel: Farkasx