Hol a fény?

- Kirara, kelj föl. Gyere, vár a…

- Nem megyek Alv, szabadnapom van.

- Szabadnapod? Kirara… Kirara nézz rám. Tegnap óta olyan különösen viselkedsz. Mi van veled?

- Semmi… csak, nem… nem érzem túl jól magam.

- Alv! Gyere, elkésünk! –jött be Dvergr a szobába –Kirara te miért nem készülődsz? –kérdezte

- Szabadnapom van.

- Hogyhogy? Nem úgy volt…

- Menjetek, el fogtok késni!

- De…

- Nem te mondtad az előbb?

- Rendben. Akkor hát, szia. Gyere Alv.                                 

- Nem gondolod, hogy jobb lenne, ha mégis…

- Nem, Alv.

- Oké… szia.

Amint a két lány kilépett az ajtón, Kirara a fejére húzta a takarót és aludni próbált, de nem sikerült. Végig az emlékképeken járt az esze. Onnan tudta, hogy nem álom volt, mert hallotta Sango minden egyes szavát. „Kérlek, térj magadhoz, nem akarlak többször elveszíteni…”Mivel aludni nem tudott, úgy döntött, megy és megreggelizik az Aoi Next nevű étteremben. Az volt az egyik kedvenc éttermük. Nem volt messze, csak egykét sarokra állt a házuktól. Részben ezért is választotta ezt. Amint belépett egy mosolygós fiatal hölgy termett előtte.

- Üdvözlöm az Aoi Nex-ben. Az egyik közismerten kiváló…

- Szia.

- Kirara, de örülök, hogy látlak! Mit hozhatok?

- Csak egy pirítóst és egy csésze teát, de lehetőleg valami jó erőset.

- Mi baj? Milyért vagy ennyire magad alatt? És hogyhogy nem dolgozol?

- Semmi bajom. Csak szabadnapom van.

- Rendben. Ülj le ahhoz az asztalhoz, hozok neked egy jó kis kamillateát. Az nyugtatólak hat, jobban fogod magad érezni tőle.

- Köszönöm. –mondta Kirara a lánynak. Aki elviharzott és pár perc múlva már hozta is a rendelést.

- Mi az ott a kezedben? –kérdezte a lány –Te teljesen megőrültél?! Hogy jutott eszedbe?! Kamillateára nem szabad nyugtatót szedni! –mondta és kikapta Kirara kezéből a kis dobozkát. –Az egyik ismerősöm Caprice mondta minap, hogy az egyik barátja is ugyan ezt akarta. Most meg hová mész?

- Megyek, itt a pénz a reggelire…

- És mi lesz a pirítóssal?

- Nem vagyok éhes. Sajnálom.

- Akkor most potyára ugráltattál? Jól van, menj csak te hülye liba! -

Kirara kilépett az ajtón, de hirtelen meg akadt a szeme egy fiún, aki az ablaküvegen leskelődött a pincér lány után.

- Miért nem mész oda hozzá? –kérdezte, és sikerült annyira megijesztenie a fiút, hogy az hátra esett.

- Mi? Te meg hogy kerülsz ide? Nem dolgoznod kéne?

- Szabadnapom van. Hiei, miért vagy ilyen gyáva? Máskor olyan nagy a szád. És nem mersz megszólítani egy lányt?

- Veled meg mi van? –kérdezte Hiei

- Semmi, ne tereld el a szót. És ahelyett hogy itt leskelődnél, igazán beszélhetnél Mukuroval. Ja, és te hogyhogy nem vagy a hivatalban?

- Arami Tama elküldött hogy vigyek el neki innen valamit.

- Akkor meg? –kérdezte Kirara és betolta a srácot a vendéglő ajtaján. Majd elindult a közeli park felé.

-„Milyen furcsa, Mukuro mintha valami olyasmit is említett volna egyszer hogy… áh, de mindegy. Olyan szép tiszta az idő.” –gondolta, majd fogta magát és leült egy padra. Abban a pillanatban ismét elsötétült előtte a világ.

Egy lányt látott, egy nagyon fiatal lányt. A kezében egy aprócska fekete hajú kisgyereket tartott. A lány egy szőke kékszemű tizenéves lehetett. Majd váltott a kép, most két fiatalt látott. Egy rózsaszín hajú kislányt, és egy vörös hajút, aki olyan tizenkilenc-húsz éves lehetett.

- Kirara, ne ugrálj olyan közel a vízhez, mert bele esel! –mondta az idősebb

- Ugyan Sango, ne félts! Nem lesz semmi bajom. Ügynök vagyok, nem tudtad? –szólt nevetve a kislány.

- Ügynök… persze…

Ezután ismét változott a táj. De ezt most fel ismerte, a Kakera belső terében járt.

- Ööö… hölgyem. Sajnálom, hogy kellemetlen helyzetbe kell, hogy hozzam, de valahogy, muszáj ellátnom a sebeit. –mondta férfi, aki épp egy sápadt vérben úszó, hófehér hajú, nő fölé hajolt.

- Nem…

- Kirara! Nem vezetnétek egy kicsit óvatosabban?! Hölgyem… legalább a nevét árulja el.

- E... –a férfi nem hallhatta, mit mond a nő, mert hatalmas robbanással lőtték ki a hajó egyik stabilizátorát.

- Hm, Chris... –suttogta –Ha nem akar elvérezni, húzza föl az egybe részes ruháját, ne aggódjon, láttam már női fehérneműt.  Ne gondolja, nem azért csinálom, ennek semmi köze a…

- Sa… Sa… Sa… Sango!!! Vigyázz! –ordította hirtelen Kirara akinek levendula színű volt a haja, majd kiesett az üléséből és a falnak zuhanva eszméletlenül rogyott a földre,  világos színű hajzuhataga alól vékony csíkban csorgott a vér… 

Majd ismét változott a kép. Most rengeteg embert látott, és egy nőt, aki éppen beszélt.

-… most már csak egyetlen parancsolt kell teljesíteniük. Maradjanak életben! –mondta

- Mégis hogy maradjanak életben? A vesztükbe küldöd őket Eclair! Nem teheted ki ilyen veszélynek az embereidet! Eclair! Nem teheted ezt Eclair! Vond vissza a parancsot! Eclair! –ordított egy leláncolt lány egy ketrecforma valamiből. Majd ez is eltűnt és szőke teljesen fehérbe öltözött fiatal nő állt egy súlyosan sérült rövid lila hajú lány fölött. A lány le volt kötözve, de úgy tűnt, hogy a láncok nem fogják sokáig visszatartani akármilyen beteg is. Majd a nő mögé odalépett egy barnahajú férfi is.

- Chris, kérlek, tedd meg ismét. Szeretném, ha nem emlékezne ezekre, a szörnyű dolgokra.

- Arami Tama, biztos, hogy újból vegyem el az emlékeit? –kérdezte

- Igen.

- Arami Tama! Te áruló! Te áruló! Te átkozott áruló! –ordított a megbéklyózott lány.

- Rendben. De mikor adsz neki új testet? Ezzel már nem fogja túlélni…

- Rögtön amint megtetted azt, amit kértem Chris. –mondta Arami Tama. A nő bólintott és a lány fölé tartotta a kezét.

- Kisasszony! Kisasszony, jól van? Nem esette baja? –kérdezte egy vadidegen férfi. Kirara kinyitotta a szemét. Körülötte rengeteg ember állt, s neki minden porcikája remegett. Azt vette észre, hogy már nem a padon ül, hanem a földön fekszik, és kegyetlenül fáj a feje. Odakapott és látta hogy vérzik.

- Jól van? Jöjjön, segítek, elkísérem a kórházba.

- Köszönöm nem kell. Jól, jól vagyok. Csak elaludtam leestem és bevertem a fejem. –mondta a lány

- Biztos hogy jól van hölgyem? Olyan sápadtnak néz ki.

- Igen köszönöm. –mondta, majd fölkelt és elrohant.

- Vajon mi baja lehet? –hallotta a férfi kérdését, de nem állt meg, csak futott. Majd egyszer csak elért egy erdős részhez.

„Ez olyan ismerősnek tűnik. Mintha már jártam volna itt egyszer. Hát persze! Most már emlékszem.” –gondolta, majd fogta magát és neki feküdt az egyik fának. De ekkor újból megtörtént az, ami a parkban is. De most nem embereket, hanem csak egy piros ruhába öltözött fiatal lányt látott.

- Bizony, milyen szép az idő és milyen ismerős ez a táj! –mondta, Kirara sejtette, ki lehet az. A narancs-sárga hajú, piros ruhás lány önmaga volt. – És milyen kár hogy a magadfajták ezt nem tudják élvezni. Az olyan gyilkosok, mint mi.

- Állj! Ne hasonlíts magadhoz! Én nem vagyok olyan, mint te! –kiabált Kirara

- Ó dehogy is nem. És ez benne a szép. Mi egyek vagyunk. Tőlem sosem fogsz szabadulni. Én mindig itt leszek, örülj neki, legalább sosem vagy egyedül. –mondta a másik halványan elmosolyodva.

- Nincs szükségem rád!

- És Eclair? Rá is nagyon hasonlítasz. Ugyanolyan lázadó és gyilkosok vagyunk.

- Mi a baj nem tudsz beszélni? Egyszer így fogalmazol utána meg többes számban? És ki azaz Eclair?

- Ó Eclair, Eclair. A jó öreg Eclair. Ismerted őt, még régen. Nagyon-nagyon régen. Ja és ott van még Lumiere, a társa. Az Aeneasról. De hát miért is ne ismernéd? A gyilkosok és a lázadók tartsanak össze, ugyebár. –fordult meg a lány. – No mi a baj? Nehezen fogod fel az igazságot? –kérdezte.

- Hányszor mondjam még, Én NEM vagyok olyan, mint Te! Te lehetsz akárki, az biztos hogy nem én vagyok! –kiabált Kirara

- De, de. A te kezedhez is ugyanúgy vér tapad. –bújt oda hozzá a lány, és a vértől csöpögő kezét Kirara nyaka köré fonta.

- Nem! Én nem! Nem vagyok…

- Kirara! Kirara, valami baj van? Mi történt? Kirara!

A lány kinyitotta a szemét. Egy fiú térdelt fölötte.

- K… Kurama. Te hogy kerülsz ide? É… és… milyért… hogyhogy nem vagy a… a hivatalban? –dadogta a lány, és érezte, hogy elvörösödik, mint mindig, amikor a gyönyörű zöld szemekbe pillantott. A fiú fölsegítette a földről.

- Lejárt a műszakom. –szólt és kedves mosollyal a lányra nézett, minek következtében Kirara még jobban zavarba jött.

- Baj van? Olyan piros az arcod, nem vagy lázas? –kérdezte és a kezét a lány homlokához, érintette. –Gyere, haza viszlek, szerintem lázad van, hisz kipirultál és reszketsz. –mondta. Kirara tényleg remegett, de egy kicsit túlzásnak érezte, és nem értette milyért, van. Máskor is beszélt már a fiúval, de akkor ilyesmi sosem történt meg vele. Most viszont… Lépni sem tudott. Megpróbált, de minden bizonnyal összeesik a fiú, nem kapja el. Gyűlölte ezt az állapotát és legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében, amiért így látják.

- Köszönöm… de nincs… nincs semmi bajom.

- De azért haza viszlek, elég késő van.

- Hogyhogy elég késő van, hisz még csak két óra körül lehet…

- Nem egészen.  Már fél-kilenc. –válaszolta

- Mi?! Az hogy lehet? Hiszen amikor… De hogyha ilyen késő van, akkor te mit keresel itt?

- Az igazat megvallva, téged. Alvék már teljesen kiakadtak, azon hogy nem vagy otthon. –mondta

- Akkor menjünk.

- És te miért vagy ilyen későn egy erdőben? –tette fel a kérdést Kurama, de a válasz nem érkezett. Kirara már elindult, de amint ezt észre vette, máris futott utána. A lány nem értette, egyszerre hogy tudott elindulni és ez eddig miért nem ment. Miután a fiú beérte, néma csöndben ballagtak egymás mellet.

***

- Kirara! Hol a jó fenében voltál?! És egyáltalán mi a jó életnek kell így eltűnni? Mi itt agyvérzést kapunk, te meg valahol szépen elvagy! Igazán lehetnél ránk tekintettel. –mondta Alv egy kicsit lenyugodva az iménti dührohama után.

- Ne haragudjatok… Nem akartam. Sajnálom. –válaszolt Kirara

- Kirara! Úgy aggódtam... –jött oda Sango

- Aggódtunk. –mondta Alv. Ez a kijelentés kisebb döbbenetet váltott ki mindenkiből. A kemény és rideg Alv tényleg aggódott Kirara miatt. És ez az érzés ki is ült az arcára.

- Aggódtunk... –ismételte Sango –De remélem, holnap már nem maradsz el ilyen sokáig.

- Nem, holnap már bemegyek a hivatalba. –mondta.

- Hogyhogy? Nem úgy volt, hogy még egy pár napig itthon maradsz? –kérdezte Dvergr.

- Már jól vagyok.

- Akkor én megyek, holnap találkozunk. Viszlát. –szólt Kurama

- Várj…! Nem maradnál itt még egy kicsit? –kiáltott utána Kirara –Mondjuk vacsorára.

- Hmm…?

- Igen, ha… legalább, azért mert hazahoztál. –szólt a lány és igyekezett leplezni a zavarát, amit a többiek értetlen képe váltott ki.

- Rendben. Persze, csak ha nem zavarok... –mondta

- Dehogyis! Megyek és terítek! –válaszolt a lány és elviharzott a konyha irányába.

***

Újabb hónapok teltek el. Kirara elhatározta, hogy megbékél a múltjával, de ez nagyon nehéz volt. Mert tudta hogy több millió ember vére tapad a kezéhez. És nagyon fájt neki hogy ártatlanokkal is végzett. Olyanokkal, akik nem ártottak senkinek. De ugyanakkor azt tudta, hogy rengeteg parancsot szegett már meg a civilek védelmében. Majd végül rengeteg belső harc után végre sikerült lezárnia a múltat és megbékélni fájdalmas emlékeivel. De volt egy apró öröme is ezekben, a hónapokban. Annak örült, hogy Alv és Dvergr már több mint egy éve itt él. És ennek tudatában napról napra tért vissza a vidámsága. Történt az óta az eset óta egy s más. Pl. egy küldetés alkalmával, ellátogattak Rio De Janeiróba.

- Én ezt nem veszem fel! –mondta akkor Alv. –Felejtsd el. Nem fogok ilyen hacukákba az utcán ugrálni!

- De különben nem tudsz majd részt venni a karneválon. –szól vigyorogva Kirara.

- Akkor csak néző leszek. Kirara, rajtad ez a sexy kis ruci igazán jól áll, de én elég hülyén néznék ki benne.

Aztán mégis valahogy rábeszélte a lányt hogy másszon bele a direkt neki kikészített „sexy kis ruciba” és a végén még jól is érezte magát.

Aztán az egy hónap szabijukon (augusztusban) elmentek és mind a négyen végig járták azokat a helyeket ahol fürödni tudtak. De véget ért ez is és újra jött a STAR munka. Sokáig semmi új küldetést nem kaptak. Majd egyszer:

- Gyere Kirara, Arami Tama hivatott. Azt mondta, lenne egy nekünk való feladat. –jött Sango a hivatal épületében található vendéglőbe.

- Hol van Alv és Dvergr?

- Ők még a recepción.

- Már nem. Az Alv Dvergr páros szolgálatra jelentkezik. –mondta Dvergr

- Alv, mi a…?

- Azaz idióta, eszemet, idegbeteg Sesshoumaru. Az a... –fújtatott a lány.

- Mit csinált már megint? –kérdezte fáradtan Sango

- Átvette Miroku Jó szokását!

- A…tipi-tapit? –kérdezte Kirara a nevetéstől fuldokolva. De amint körülnézett, látta hogy nem csak ő van így.

- Ne röhögjetek!!! Inkább menjünk az irodába.

***

- Lányok a feladat mindössze annyi lenne, hogy a Tália nevű bolygón vagy egy aprócska népfelkelés. Ezt kéne vissza szorítanotok. Ez azért tört ki, mert volt valaki, aki hazugságokat terjesztett az ottani kormányról. Ennek következtében az emberek el kezdtek lázongani. Nyilvános sztrájkba kezdtek a munkahelyeken, üzleteket tettek tönkre, kirakatokat kezdtek kirabolni. Szóval teljes a fejetlenség. Ezt kéne a visszájára fordítanotok. És az ottani miniszterelnököt biztonságba helyeznetek, mert az emberek őt akarják…hát…hogy mondjam…

- Kinyírni? –kérdezte Kirara

- Így is fogalmazhatunk. Szóval ez lenne a feladat, ha esetleg nem világos itt a jelentés. Indulhattok.

- Igenis, értettük! –válaszolták a lányok

***

- Szóval a Tália… Menjünk és szorítsuk vissza a felkelést. –mondta vidoran Kirara

- Menjünk. –válaszoltak a többiek. És a négy lány elindult a Kakera-val a küldetésük felé…

Folytatjuk…